2011. június 8.

2014-2020-as uniós költségvetés: befagyasztás csak programok lemondásának árán

A Parlament egyértelmű felhívást intéz azokhoz a tagállamokhoz, akik a következő, 2014-2020-as uniós költségvetési szintet a 2013-as szinten akarják befagyasztani: azt kérik, hogy ezek a tagállamok egyértelműen nyilatkozzanak, mely uniós programokat vagy projekteket vetnék el. A Parlament ugyanis meg van győződve arról, hogy a már jelenleg betervezett kiadások és kötelezettségvállalások legalább 5%-os költségvetési emelést vonnak maguk után.

"Véget kell vetnünk annak a rossz szokásnak, hogy politikailag elkötelezzük magunkat, majd a szükséges forrásokat nem biztosítjuk. Az uniós költségvetés csökkentése nem egy járható út azok számára, akik egy versenyképes Európában hiszünk," mondta Salvador Garriga Polledo, portugál, néppárti jelentéstevő szavazás után. A Parlament pénzügyi és gazdasági válsággal foglalkozó különbizottságának jelentését 468 igen, 134 nem és 54 tartózkodó szavazattal fogadta el ma a plenáris ülés, a Tanáccsal való egyeztetés a következő többéves keretről a hetekben indul majd meg.

"A többéves keretnek az EU 2020 stratégiában meghatározott prioritásokat kell tükröznie. Nem kitalált okokból szorgalmazzuk a keret növelését, hanem mert egy reális, megvalósítható költségvetést szeretnénk," tette hozzá Jutta Haug német szocialista képviselő, a különbizottság elnöke.  

A képviselők szerint nem életképes a következő hosszú távú költségvetés 2013-as kiadások szintjén való befagyasztása. A Parlament egy legalább 5%-os növekedést szorgalmaz, ami az Unió össz-bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 1,11%-át tenné ki (a 2013-as évre ez 1,06%-ra rúg).

A Parlament arra szólítja fel a növekedést ellenző a tagállamokat, hogy egyértelműen határozzák meg azokat a területeket, ahol uniós programokat vetnének el a költségvetés csökkentése érdekében. A kiadáscsökkentési tervek a már betervezett kutatásra és innovációra, infrastruktúra-fejlesztésre, EU-bővítésre és külpolitikai célokra fordított forrásokat veszélyeztetik különösen.

A regionális politikára (tehát a kohéziós és strukturális alapokra), valamint a mezőgazdasági politikára áldozott költségeket a jelen szinten kell tartani, áll a jelentésben. A Parlament azt is javasolja, hogy a Bizottság hozzon létre egy átmeneti kategóriát azoknak a térségeknek a részére, melyeknek az egy főre jutó GDP-je az uniós átlag 75%-a és 90%-a között mozog, hogy fejlődésükhöz nagyobb biztonságot kapjanak. A képviselők az energetikai infrastruktúrafejlesztésre több pénzt fordítanának, míg az Unió adminisztrációs költségeit szerintük le lehetne faragni, például azzal, ha a Parlamentnek csak egy székhelye lenne.

Saját forrásokat igen, visszatérítéseket nem

A képviselők kritizálják a jelenlegi finanszírozási rendszert, amiért az szinte kizárólag tagállami hozzájárulásokból tevődik össze, és túl bonyolulttá vált. A Lisszaboni Szerződés szerint "a költségvetést teljes egészében saját forrásokból kell finanszírozni," emlékeztet a Parlament, és emiatt a valódi saját uniós források bevezetését szorgalmazza. Az EP szerint a jelenlegi rendszer aránytalan hangsúlyt fektet a tagállamok közötti nettó egyenlegekre, és ezáltal ellentmond az európai uniós szolidaritás elvének, gyengíti a közös európai érdeket és nagymértékben figyelmen kívül hagyja az európai hozzáadott értéket.

A jelentés szerint egy valódi saját forrásokból finanszírozott költségvetés igazságosabb, átláthatóbb, egyszerűbb és méltányosabb lenne, anélkül, hogy az európai polgárok számára külön adóterheket jelentene. A képviselők továbbá mindennemű engedmény, kivétel és kiigazítási mechanizmus megszüntetését követelik, melyek a jelenlegi rendszerben elburjánzottak.

Rugalmasság

A jelenlegi többéves keret egyik kirívó problémája, hogy kevés rugalmasságot enged az egyes évi költségvetések meghatározásában: váratlan események esetén nagyon nehéz forrásokat átcsoportosítani. A képviselők emiatt egy "globális tartalék" felállítását szorgalmazzák, ami az éves költségvetések fel nem használt tartalékaiból és el nem költött forrásaiból tevődne össze. Ezeket az el nem költött forrásokat az eddigi rendszer szerint a tagállamoknak utalták vissza.

Következő lépések

A Parlament az első uniós intézmény, mely véleményt nyilvánított a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatban. Június 29-én mutatja be a Bizottság a saját javaslatait: egyet a többéves keretről, egyet pedig az Unió saját forrásairól. A Tanáccsal való egyeztetések csak ezután kezdődnek meg. A jelenlegi többéves keret 2013 végén jár le.

Eljárás: nem jogalkotási állásfoglalás

Sajtókonferencia: 2011. június 8., szerda, 14:30

További információ

Rédei Lőrinc
Sajtóattasé (Brüsszel)
Telefon +32 2 28 32379
Telefon +33 3 881 74912
Mobil: +32 498 98 34 02
E-mail: sajto-hu@europarl.europa.eu

Borbély Boglárka
Sajtóattasé (Budapest)
Telefon +36 1 411 35 53
Telefon + 33 3881 64093 (Strasbourg)
Mobil: +36 20 234 85 07
E-mail: boglarka.borbely@europarl.europa.eu