Lux-díj 2011: megnevezték három döntős filmet
A Lux-díj és a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál partnersége jegyében a "Velencei napok" július 26-i sajtótájékoztatóján nevezték meg azt a három filmet, amely a döntőbe került.
A döntős filmek:
- Attenberg (rendező: Athina Rachel Tsangari; Görögország)
- Les neiges du Kilimandjaro (rendező: Robert Guédiguian; Franciaország)
- Play (rendező: Ruben Östlund svéd-francia-dán koprodukció)
Díj a kultúra és a film támogatásáért
Az Európai Parlament filmes díját, a Lux-díjat 2007-ben alapították. A díjjal a Parlament az európai filmezést és a kreatív művészetet támogatja. A díjat évente osztják ki, a győztesről a képviselők szavaznak.
A versenyben olyan filmeket válogatnak be, amelyek Európát és az itt élők életének egy-egy szeletét mutatják be - vágyaikat, félelmeiket, meggyőződésüket, identitásukat.
Minden évben az Európai Parlament kulturális és oktatási szakbizottsága által kinevezett zsűri dönt arról, hogy mely filmek szállnak versenybe a díjért. A zsűri tagjai között producerek, filmforgalmazók, filmfesztiválok szervezői, kritikusok és a díj korábbi nyertesei találhatók.
A korábbi díjnyertesekhez hasonlóan, az idei díjnyertes filmet is az EU 23 hivatalos nyelvén feliratozzák majd, elősegítendő, hogy a filmet minden tagországban bemutathassák, és hogy a halláskárosultak számára is elérhető legyen az alkotás.
További információ
Bertrand PELTIER, Tel.: +32 498 98 32 37
Marisella ROSSETTI, Tel.: +32 474 38 40 97



















Sajtóközlemény (angolul) (1537KB)