Napi EP
- EP-vita a romák Franciaországból történt kiutasításáról
- 90 millió eurós segélyt kaphat Moldova
- Erősítené az EP az élelmiszerpiac átláthatóságát
EP-vita a romák Franciaországból történt kiutasításáról
Az Európai Parlament kedden vitát tartott a romák helyzetéről annak kapcsán, hogy Franciaország román és bolgár állampolgárságú cigányokat utasított ki területéről.
Az unió soros elnöksége nevében Olivier Chastel, belga Európa-ügyi miniszter azt mondta, a Tanács ragaszkodik a "szerződések értékeihez és elveihez", valamint "a jogállamiság, beleértve a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásához". A romák integrációjának támogatása a tagállamok feladata - emlékeztetett a Chastel, hozzátéve: a romák nem lehetnek diszkrimináció áldozatai, a személyek szabad mozgását pedig biztosítani kell.
Az igazságügyekért és alapvető jogokért felelős uniós biztos, Viviane Reding azt mondta, a tagállamoknak fenn kell tartaniuk a közrendet és meg kell védeniük állampolgáraik biztonságát, ez azonban csak arányos mértékben történhet. Reding emlékeztetett arra, hogy a francia hatóságok garantálták, nem diszkriminálják a romákat. A Bizottság - tette hozzá - ezzel együtt ellenőrizni fogja, hogy ez az állítás megfelel-e a helyszínen tapasztalható valóságnak. "Már több ügyet meghatároztunk, amelyekben kiegészítő tájékoztatást kell adniuk a francia hatóságoknak" - fogalmazott Reding.
Járóka Lívia (néppárti) azt mondta, kiutasítások csak az egyes esetek egyedi elbírálása alapján történhetnek, és "senkit sem szabad kiutasítani csak azért, mert roma". Szerinte visszataszító lehet a kollektív kiutasítás, ahogy a szegénység és szociális kirekesztés felszámolására irányuló fellépés hiánya is. Járóka úgy vélte, kiemelten fontos, hogy közös európai stratégiával támogassák a romák integrációját.
Hannes Swoboda (szocialista, osztrák) csalódottságának adott hangot a Bizottság szerinte nem tiszta válasza miatt. "Ez botrányos. Azt akarom tudni, hogy a francia hatóságok megsértették-e az európai jogot vagy sem" - mondta. Szerinte más országok - "talán Olaszország vagy Magyarország" is követheti Franciaország példáját.
Renate Weber (liberális, román) úgy vélte, Franciaország trükközik, és önkéntes hazatérésnek nevezi azt, hogy a romáknak pénzt adnak, feltéve, hogy elhagyják az országot. "Ez az európai és nemzetközi jog egyértelmű megsértése" - tette hozzá. Weber azt mondta, a Bizottságnak demonstrálnia kell, hogy valóban az EU elveinek védnöke.
Hélène Flautre (zöldek, francia) azt kérdezte, hogy lehet, hogy Reding biztosnak még ennyi megbeszélés után sincs egyértelmű véleménye, és hogy szüksége van-e további szakértőkre és bizonyítékokra, hogy megállapítsák: elfogadhatatlan a helyzet. "Ne utasítsa el többé a felelősség felvállalását!" - szólította fel a biztost a képviselő.
Timothy Kirkhope (konzervatív, brit) azt kérte képviselőtársaitól, várják meg, míg a Bizottság hivatalosan is állást foglal a kérdésben. Szerinte ezt követően lehet megítélni a helyzetet, és eldönteni, hogyan támogassák a romák integrációját. A képviselő hozzátette, nem szabad, hogy a kontinensen újraéledjen a múltbeli nacionalizmusok szelleme.
Cornelia Ernst (egyesült baloldali, német) szerint Sarkozy elnök megsérti az uniós jogot, a személyek szabad áramlását és az alapvető jogok chartáját. Meg kell állítani a deportálásokat - mondta, megemlítve ausztriai, németországi és olaszországi eseteket is.
Mario Borghezio (szabadság-demokrácia, olasz), úgy vélte, Románia és Bulgária nem oldotta meg a problémát saját területén, és a romáknak is be kell tartaniuk a törvényeket. "Az uniós polgárok is áldozatai az ő bűncselekményeiknek, és nem akarják, hogy romák éljenek a szomszédságukban" - mondta. Szerinte ennek kimondásához bátorságra van szükség.
90 millió eurós segélyt kaphat Moldova
Az Európai Parlament kedden 590 igen, 26 nem és 29 tartózkodó vokssal elfogadta Winkler Gyula (néppárti, Románia) jelentését, amely szerint az unió 90 millió euróval segítheti Moldova kilábalását a válságból
Moldova a pénzt a fizetési mérlegének javítására és költségvetési kiadásainak fedezésére használhatja fel. A támogatás kiegészíti az Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, és egyes országok támogatását.
A képviselők szerint az Európai Bizottságnak rendszeresen tájékoztatnia kell az Európai Parlamentet a támogatás felhasználásáról. Az EP biztosítani kívánja, hogy a pénzeket hatékonyan, átláthatóan és elszámoltathatóan költsék el.
Erősítené az EP az élelmiszerpiac átláthatóságát
Tisztességes versenyt biztosítana az élelmiszerpiaci szereplők számára a parlament - áll a képviselők által kedden megszavazott véleményadó jelentésben.
A José Bové (zöldek, francia) által készített jelentés szerint a képviselők fellépnének a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok és szerződések, fizetési késedelmek ellen, és erősítenék a termelők pozícióját az élelmiszerpiacon.
A képviselők azt kérik, az unió fogadja el a helyes kereskedelmi gyakorlatok listáját, és tegye lehetővé panaszok megfogalmazását. A parlament a termelők és a kereskedők viszonyának kiegyensúlyozására szolgáló uniós rendszer kidolgozását várja.
A Bizottságnak olyan jogszabályt kellene javasolnia, amely hatékonyan mérsékelheti egyes cégek piaci erőfölényét. Az ezzel visszaélő cégeket meg is neveznék és "szégyenlistára" írnák a képviselők.
További információ
PERGER István
Sajtóosztály - Sajtóattasé
Telefonszám Brüsszelben: (+32) 2 28 40924 (BXL)
Telefonszám Strasbourgban: (+33) 3 881 74845 (STR)
Mobiltelefonszám: (+32) 498 98 33 30
E-mail cím: istvan.perger@europarl.europa.eu
LŐVEI Andrea
Sajtóattasé
Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája
Telefon: +36 1 4113552
Mobil: +36 20 334 6258
E-mail: andrea.lovei@europarl.europa.eu



















