2010. évi Európai Ifjúsági Károly-díj: díjátadó ünnepség május 11-én
Az idei Európai Ifjúsági Károly-díj ünnepélyes átadása május 11-én, 11.00 órakor lesz Aachenben. A díjat olyan ifjúsági projektek nyerhetik el, amelyek elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában. A díjátadó ünnepségen részt vesz Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke és Michael Jansen, a Károly-díj Alapítvány elnöke.
Modell fiatal európai polgárok számára
Az Európai Ifjúsági Károly-díjat olyan projektek nyerhetik el, amelyekben 16 és 33 év közötti fiatalok vesznek részt. A nyertes pályázatok elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában, modellként szolgálnak az európai fiataloknak, illetve gyakorlati példákat mutatnak arra, amikor európaiak egy közösségben élnek. A kiválasztott programok között ifjúsági csereprogramok, illetve európai dimenzióval rendelkező művészi és internetes projektek találhatók.
Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány által közösen meghirdetett Európai Ifjúsági Károly-díjat évente ítélik oda, az idei a harmadik alkalom. Tavaly a "YOUrope needs YOU!" elnevezésű lengyel projekt nyerte el az első díjat.
10.000 euró értékű összdíjazás
A három nyertes pályázat 5000, 3000, valamint 2000 eurós díjban részesül, illetve meghívást kapnak az Európai Parlamentbe a közeljövőben.
A magyar továbbjutó
A magyar továbbjutó a Nemzetközi Kulturális Hét Pécsett projekt (ICWiP - International Culture Week in Pécs).
A 2010-es pécsi Nemzetközi Kulturális Hét (a továbbiakban ICWiP) július 24. és augusztus 1. között kerül megrendezésre. Az ICWiP egy angol nyelvű ifjúsági fórum és konferencia, melyet minden évben megrendeznek Pécsett. Előadásai a helyi demokráciák, a demokratikus állampolgárság és az ifjúsági részvétel mellett a kulturális együttműködés javítására helyezik a hangsúlyt. Egyben egy olyan tematikus fesztivált is jelent, melyhez viták, előadások, workshop-ok, kiállítások, intézménylátogatások és nem kormányzati szervekkel (NGO) való találkozók mellett szabadidős tevékenységek, sportolási lehetőségek, változatos kulturális program és a környező vidékre szervezett kirándulások tartoznak.
A különböző országokból, a világ minden tájáról érkező résztvevők egyedülálló interkulturális élmény keretében találkoznak korosztályuk képviselőivel, melynek során egymás világnézeteinek és elképzeléseinek megértésén, kölcsönös elfogadásán dolgoznak.
A nyertesek kiválasztása
Legalább két EP-képviselőből és egy ifjúsági szervezet képviselőjéből álló nemzeti zsűrik választották ki a 27 tagállam győztes pályázatait. Áprilisban három EP-képviselőből, az Európai Parlament elnökéből és a Károly-díj Alapítvány négy képviselőjéből álló európai zsűri választotta ki a 27 tagállami győztes közül az első három helyezettet.
A 27 tagállami győztes projekt képviselői meghívást kaptak az aacheni díjátadó ünnepségre.
Gyakorlati tudnivalók
A díjátadó ünnepség május 11-én az RWTH Egyetem I. számú előadójában lesz (Templergraben 55, 52062 Aachen). Az eseményt, amely 11.00 órakor kezdődik és 13.00 óráig tart, fogadás követi.
A média sajtóbelépővel rendelkező képviselőit várjuk az eseményre.
További információ:
Lővei Andrea
sajtóattasé
Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája
Tel: +36 1 4113552
Mobil: +36 20 334 62 58
E-mail: andrea.lovei@europarl.europa.eu
Ayla Sultan Çiçek,
Mobil: 0032-498-98 13 37
E-mail: ayla.cicek@europarl.europa.eu



















