2009. december 17.

Napi EP

Elhalasztották a szavazást az olaszországi feszületekről

Az Európai Parlament  csütörtökön elhalasztotta a szavazást az Emberi Jogok Európai Bíróságának az olaszországi iskolákban lévő feszületekről szóló döntésével kapcsolatos állásfoglalásról. A képviselők kedd este tartottak plenáris vitát a témáról.

Elfogadta az EP a 2010-es EU-költségvetést

Az EU 2010-es költségvetése 141 milliárd 453 millió euró lesz a kötelezettségvállalások és 122 milliárd 937 millió euró a kifizetések szintjén. A számokat csütörtökön fogadta el az EP. Az Európai Parlament témafelelőse a néppárti Surján László.

"Ha azt akarjuk, hogy 2010-ben növekedjék az európaiak biztonságérzete, akkor ezt a költségvetést hatékonyan, ügyesen végre kell hajtani, hiszen ezért növeltük meg az energiabiztonságot, támogatjuk a munkahelyteremtést, vezetjük be a mikrofinanszírozási eszközt. Támogatjuk a kutatás-fejlesztést, az élethosszig tartó tanulást. Segíteni akarunk a tejágazaton, lehetőségekhez képest mérsékeljük a klímaváltozás káros hatásait." Ezt mondta a költségvetés plenáris vitájában Surján László, az EP jelentéstevője.

A képviselő hozzátette: "nincs elég mozgásterünk, olyan fejezetek vannak, amelyekben semmiféle tartalék nincs. Elkerülhetetlen tehát a többéves költségvetési terv időközi felülvizsgálata".

Az elfogadott 2010-es büdzsé a tagállami nemzteti jövedelmek összességének 1,04 százalékának felel meg (a kifizetéseket tekintve).

Háttér

A főbb számokban november 18-án egyezett meg az EP és a Tanács delegációja. Az összesen 5 milliárd eurós gazdaságélénkítési tervhez még szükséges 2,4 milliárdot a második (főleg mezőgazdaság) és az ötödik fejezetben (adminisztráció) lévő 2009-es és 2010-es tartalékokból és maradványösszegekből csoportosították át. A rugalmassági eszközön keresztül a tagállamok további 120 millió eurót is rendelkezésre bocsátanak. Ebből támogatják a bulgáriai kozloduji atomerőmű bezárását is. Az EP szakbizottsága a második olvasatban december 2-án fogadta el a plenáris ülés elé terjesztett számokat.

A mostani az utolsó költségvetés, amelyet még a nizzai szerződés alapján fogadnak el. Eszerint a képviselőknek nem lenne hatáskörük a mezőgazdasági büdzsé módosítására. Ezzel együtt sikerült elérni, hogy az EP kérésére bekerüljön a költségvetésbe egy 300 millió eurós összeg a tejtermelők támogatására. A jelentéstevő Surján László szerint ez már "Lisszabon szelleme". A december 1-jén hatályba lépett lisszaboni szerződés szerint ugyanis a parlament hatásköre költségvetési kérdésekben teljessé vált.

További információ

PERGER István
szerkesztő
EP Központi Sajtószolgálata
Tel.: +32 2 28 40924 (BXL)
Mobil: +32 498 98 33 30
E-mail: istvan.perger@europarl.europa.eu

LŐVEI Andrea
sajtóattasé
Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája
Tel: +36 1 4113552
Mobil: +36 20 334 6258
E-mail: andrea.lovei@europarl.europa.eu