Lendületes programokkal indítja az őszt az Európa Pont

Űrtechnológia és műholdprogram, kerékpárral is élhető környezet megtervezése és biofejlesztések. Az Európa Pont szeptemberben bemutatja a magyar közönségnek az Unió törekvéseit arra, hogy az Egyesült Államok és Japán mellett a tudományos világ élvonalához tartozzon. A főváros EU-s találkahelye izgalmas és innovatív programokkal vár mindenkit az ősz első hónapjában.

Közhelynek számít, hogy Európa a tudományok és a kultúra bölcsője, ám tenni is kell azért, hogy a kontinens továbbra is meghatározó szerepet töltsön be a világ tudományos élvonalában. amit az Unió tagországai is fontos célként kezelnek. Ennek szellemében tűzte ki célul az  Európa Pont, hogy szeptemberi programjával közelebb hozza a közönséghez az európai tudományos világot.

A hónap közepén megismerhetjük a Galileo programot, vagyis az Unió első, teljes lefedettséget biztosító, műholdas navigációs rendszerét, amellyel Európa továbbra is az űrkutatás éllovasai közé tartozhat.

Szeptember 23-án pedig az Európa Pont is bekapcsolódik a Kutatók Éjszakája programsorozatba. A főváros uniós kulturális, információs központja izgalmas témákkal készül a különleges estére. Lesz multimédia performansz workshop és bemutató, különleges hangszobrászati kiállítás crossover zenei előadással, illetve kísérleti jazz-koncert.

A hónap további napjain sem lesz hiány a tudományok fantasztikus világába kalauzoló eseményekből. Láthatunk kerékpárosbarát lakókörnyezet-tervezeteket és egy, a francia bioforradalomról szóló dokumentumfilmet, valamint megismerhetünk a kutatás-fejlesztés területén sikeres nőket.

Szeptember 8. 17:00 - In memoriam Habsburg Ottó

Meghívott vendégek: Balázs Péter volt külügyminiszter, Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter

Szeptember 19. 16:00 - "Képzeld el 2 keréken" kiállításmegnyitó és díjátadó

A Holland Nagykövetség és a Magyar Kerékpárosklub által közösen szervezett "Képzeld el 2 keréken" című pályázat 10-18 éves diákokat szólított meg, hogy ábrázolják az ideális kerékpárosbarát lakókörnyezetet rajz, fotó vagy videó formájában. A legkreatívabb alkotók értékes díjakat kapnak, melyeket Robert Milders holland nagykövet ad át.

Szeptember 20. 13:00 - Tájékoztató a Galileo programról

A Galileo program Európa saját műholdas navigációs rendszere, amely az Európai Unió első globális lefedettséget biztosító, polgári felügyelet alatt álló helymeghatározó rendszere lesz. Ezzel kapcsolatban rajzversenyt hirdetett az Európai Bizottság a Magyarországon élő 9-11 éves korú gyermekek számára. A pályázat nyerteséről a Galileo műholdprogram keretében felbocsátandó műholdak egyikét nevezik el.

Szeptember 20. 19:00 - Lumière Filmklub

Vigyázat, ehető! - A francia bioforradalom (Nos enfants nous accuseront, 2008, 112 perc) című film vetítése. Rendező: Jean-Paul Jaud
Vendég: Balázs Bálint szociológus
Házigazda: Gyárfás Dóra
A Lumière Filmklub kurátora Bujdosó Bori újságíró

Szeptember 21. 16:30 - Európa Akadémia

Európa Akadémia: Az eurozóna válsága
Vendégek:
Forian Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója,
Dr. Jankovics László, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének gazdasági attaséja,
Dr. Ferkelt Balázs, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorhelyettese
Moderátor: Martin József Péter gazdasági újságíró
Megnyitó beszédet mond: Dr. Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője

Szeptember 23. 13:00 - Tudomány a zene hangján

Nyitott multimédia performansz workshop

Szeptember 23. 19:00-tól - Kutatók éjszakája

19:00 - Multimédia performansz workshop Műhelybemutató az Európa Pont és a PTE-MK Média- és Alkalmazott Művészeti Intézete szervezésében.
20:00 - Bolcsó Bálint hangszobrász kiállításának megnyitója
20.30 - Grandpierre Attila: Bartók Béla népzene-felfogásának jelentősége a természettudomány legújabb eredményeinek fényében
22:00 - rubik.erno.quintet kísérleti jazz-koncertje

Szeptember 30. 19:00 - Nők a tudományban és a művészetben

Kerekasztal-beszélgetés: Nők a tudományban és a művészetben. Az estét Rutkai Bori és a Specko Jedno koncertje zárja.

Elérhetőségek

Cím: Millenáris Park, 1024 Budapest, Lövőház u. 35.

Nyitva tartás hétköznap: 10.00-18.00

Telefon: +36 1 209 97 00

Email:  comm-rep-bud@ec.europa.eu

További információ

A BELÉPÉS INGYENES!

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.