"Európa és én" az Európai Ifjúsági Károly-díj nyertese 2011-ben
A mai napon negyedik alkalommal hirdették ki az Európai Ifjúsági Károly-díj nyertesét. "Európa és én", az európai fiatalokhoz szóló angol internetes magazin nyerte a díjat ebben az évben. Az Európai Ifjúsági Károly-díj azokat a fiatalokat célozza meg, akik olyan európai szintű projektekben vesznek részt, amelyek elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában.
A 2011-es nyertesek
2011-ben az angol "Európa és én!" címet viselő pályázat nyerte el az első helyezettnek járó díjat. A pályázat, mondta Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, egy igen eredeti weboldal, rákattintva mindenki meg is győződhet róla. "Európa és én" egy online magazin, amelyet európai fiatalok 2007-ben alapítottak európai fiataloknak. Mottójuk szerint, Európát személyessé kell tenni, mert nem csak politikusokból és bürokratákból áll.
A második, illetve harmadik díjat a görögországi "Balkán határok nélkül" című rövidfilm projekt kapta, valamint a spanyol "Jelentek egy Erasmus programból" címet viselő kulturális csereprogram nyerte el.
Modell az európai fiatalok számára
Az Európai Ifjúsági Károly-díj, amelyet az Európai Parlament (www.europarl.europa.eu) és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány (www.karlspreis.de) közösen hirdet meg, a 16 és 30 éves korosztály által benyújtott pályázatoknak ítélhető oda. A nyertes pályázatok szolgáljanak modellként az európai fiataloknak, illetve mutassanak gyakorlati példákat arra, amikor európaiak egy közösségben élnek. A kiválasztott programok között ifjúsági csereprogramok, illetve európai dimenzióval rendelkező művészi és internetes projektek találhatók.
10 000 eurós összdíjazás
A három nyertes pályázatot 5000, 3000, valamint 2000 eurós díjjal jutalmazzák. A győztesek meghívást kapnak az Európai Parlamentbe is.
Válogató
A három legjobb pályázatot két forduló során választották ki. Az első fordulón a legalább két európai parlamenti képviselőből és egy ifjúsági szervezet képviselőjéből álló nemzeti zsűrik egy-egy nemzeti nyertest választottak az EU 27 tagállamából.
A második fordulón a nemzeti zsűrik által javasolt 27 pályázat közül a három európai parlamenti képviselőből, az Európai Parlament elnökéből és a Nemzetközi Károly-díj Alapítvány négy képviselőjéből álló európai zsűri választotta ki a győztest.
A díjak
A legjobb három pályázatnak járó díjakat az Európai Parlament elnöke és a Nemzetközi Károly-díj Alapítvány egyik képviselője és az Aacheni Egyetem rektora adta át Aachenben. A 27 nemzeti pályázat képviselői meghívást kaptak a díjátadó ünnepségre, melyet 2011. május 31-én tartottak a németországi Aachenben.
A három nyertes pályázatot 5000, 3000, valamint 2000 eurós díjjal jutalmazzák. A nyertesek ezen kívül meghívást kapnak egy brüsszeli vagy strasbourgi látogatásra az Európai Parlamentbe.
További információ
Borbély Boglárka
Sajtóattasé (Budapest)
Telefon +36 1 411 35 53
Telefon + 33 3881 64093 (Strasbourg)
Mobil: +36 20 234 85 07
E-mail: boglarka.borbely@europarl.europa.eu
Ayla Sultan CICEK
Tel.:(+32) (0)498 98 13 37
E-mail: ayla.cicek@europarl.europa.eu



















