EuroMedScola program Látogatás az Európai Parlamentben 2011. november 12-14.
Magyarországot képviseltük az EuroMedScola találkozón Strasbourgban.
November 11-én délután indultunk. Hosszú buszozás után másnap kora reggel érkeztünk Strasbourgba. Szerencsére már délelőtt elfoglalhattuk a szállásunkat a Ciarus Hotelben. Kis pihenő után elindultunk a város felfedezésére.
A hivatalos program szombaton délután egy rajnai sétahajózással kezdődött. Utána polgármesteri fogadáson vettünk részt a 250 fős delegáció többi tagjával együtt.
Vasárnap délelőtt az EP képviselők bemutatták az Európai Parlament munkáját angol vagy francia nyelven. Itt használhattuk a magas színvonalú tolmács-szolgáltatást is.
Választott szóvivőink segítségével kérdéseket tehettünk fel. A mi delegációnkban Katona Bernát töltötte be ezt a szerepet. Az EP képviselőket láthatólag meglepte a diákok kérdéseinek, hozzászólásainak komolysága, és az, hogy mennyire felkészülten érkeztek erre a vitanapra.
A délelőtti program zárásaként nemzetközi csoportokba szerveződve kitöltöttük az EUROGAME feladatlapját, amely az Európai Unió 23 hivatalos nyelvén összeállított kérdésekből állt. Ennek során alkalmunk nyílt egymással kapcsolatot teremteni, hiszen ahhoz, hogy minden feladatot megértsünk, és ki tudjunk tölteni, az adott ország képviselőinek a segítségét kellett kérnünk. Fodor Zoli a nyertes csapat tagja volt.
Vasárnap délután öt szakcsoportban - oktatás, foglalkoztatás, migráció, esélyegyenlőség és környezetvédelem - vitattunk meg aktuális problémákat, és javaslatokat fogalmaztunk meg azok megoldására. A szervezők az előzetes felkészüléshez vitaanyagot, kérdéseket bocsátottak a rendelkezésünkre.
Csík Kitti: "Előbb az oktatással kapcsolatos problémákról volt szó, majd a lehetséges megoldásaikról. Felhívták a figyelmet a cserediák-kapcsolatok fontosságára, valamint arra, hogy középiskolásként érdemes olyan szakirányt választani, amellyel lehet érvényesülni a munkaerőpiacon."
Kardos Roberta: "A mi csoportunk az információ-áramlás fontosságáról és a média szerepéről vitázott. Sajnos nagyon sok kérdés maradt megválaszolatlanul - többek között az, hogy milyen fokig érdemes szabályozni az extrém tartalmú információhordozókat."
Bödecs András: "Én az esélyegyenlőségi csoport tagja voltam, tunéziai moderátorral. Nálunk a nők és a kisebbségek helyzete volt a téma. Európai részről feminista megnyilvánulások voltak inkább. Furcsának találtam, hogy a muszlimok nem szólaltak fel a nők egyenjogúságáért."
Fodor Zoltán: "Én annak a csoportnak a munkájában vettem részt, amely a környezetvédelemmel, a közlekedéssel és a megújuló energiaforrásokkal foglalkozott. A fókuszban a szél- és napenergia volt, viszont kevés szó esett a vízi- és geotermikus energiáról."
Katona Bernát: "Élmény volt az Európai Parlamentben felszólalni. Én képviselhettem a magyar csoportot. Úgy látom, hogy a résztvevők nagy többségét - az EU-s delegációk részéről legalábbis - bizonyos fokú passzivitás jellemezte. A mediterrán térségből érkezett társaink viszont nagyon felkészülten, az aktuális problémákat őszintén felvetve vitatkoztak, és egymással is felvették a kapcsolatot (Izrael, Egyiptom, Törökország, Jordánia, a Palesztin Hatóság, Algéria, Tunézia). Ugyanakkor az EU-ból érkező delegációk a fentiekkel összehasonlítva kissé passzívak voltak."
Érdekes és izgalommal teli napokat töltöttünk Strasbourgban. Mi különösen a mediterrán országokból érkezett fiatalokkal kötöttünk szoros barátságot.
Hazaérkezésünk után prezentációval egybekötött élménybeszámolót tartottunk diáktársainknak és az érdeklődő felnőtteknek. Tapasztalatainkról beszámolhattunk a helyi médiában is. Interjút készítettek velünk a Halas TV számára, és megjelent egy újságcikk is Halasi Tükörben.
Köszönjük a nagyszerű lehetőséget az Európai Parlamentnek és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztató Irodájának.
Külön köszönetünket fejezzük ki Annamáriának a biztatásért és a segítségért.
KRK Szilády Áron Gimnázium csapata



















