Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr

Az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodájának felkérésére 25 kazinczys diák képviselte Magyarországot Strasbourgban a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulóján megrendezett diák-csúcson

Az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodájának felkérésére a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium 25 tanulóját és 3 tanárát érte az a megtiszteltetés, hogy hazánkat képviseljük a Római Szerződés 50. évfordulóján rendezett diák-csúcstalálkozón. Mi, a "kazinczysok" legalább olyan hévvel készültünk erre az uniós "diák-csúcstalálkozóra", mintha ténylegesen a világgazdaság és a világpolitika alapvető kérdéseiről készülnénk döntést hozni a többi kb. 800 diákkal együtt. És bár akkor még nem gondoltuk, mégis majdnem ezt tettük
A megvitatandó témák komoly történelmi, politikai és gazdasági előismereteket igényeltek, tehát mindenki beletemetkezett az adott kor vagy téma tanulmányozásába - kinek mi jutott: 50-es, 70-es évek, EU bővítés stb

Mi naivak persze a buszhoz is papírokkal megpakolva érkeztünk csütörtök este - mondván hosszú az út, majd olvasgatunk - , de a 14 órás út sokkal fárasztóbb és kényelmetlenebb volt, mint hittük. Kész felüdülés volt, Győr testvérvárosának, Colmarnak a végigsétálása - ez amolyan kihagyhatatlan program a győriek számára, ha már Strasbourg felé mennek. Colmar magyar vonatkozásain felül több dologról is híres, itt található az Unterlinden múzeum, ahol többek közt az Insenheimi oltárt is megnézhettük. A rövid kitérő után végre megérkeztünk Strasbourgba. Ekkorra már mindenki kellően elgémberedett tagokkal, és az útközbeni továbbképzéseknek és projektötleteknek köszönhetően kellően túlterhelt aggyal zuhant az ifjúsági szálló ágyaiba... a magyar delegáció megérkezett.

Az ezt követő (ha az utazás estéjét is beleszámoljuk) harmadik napot Strasbourgban töltöttük. Sétahajózás, városnézés, ismerkedés Elzásszal, és a modern művészetekkel (Musée Contemporaine) - ez volt a napi program. Nem kezdeném el sorolni az egyértelműen szembetűnő és hatalmas különbségeket Győr és Strasbourg közt - nem lenne fair.

A hajókázás alkalmával (a folyton zuhogó eső ellenére) "körülúsztuk" a parlamentet - ahova másnap már elegánsan vonultunk be, mint "a magyar küldöttség".

És tényleg. Mindenki a legfelelősségteljesebben tipegett be az EU egyik központi intézményébe, és hasonlóan büszke öntudattal foglalta el az uniós képviselők helyét (az  EU-s reggeli után). Nem is nagyon fogtuk még fel, hogy hol vagyunk...

Mellettünk, körülöttünk mindenhol, több mint 800 különböző nemzetiségű fiatal nyüzsgött ugyanabban a helyzetben, mint mi, és lépten nyomon azt lehetett hallani: "And you? Where are you from?" - és a válasz 27 féle lehetett. Szívesen vetettük bele magunkat a nemzetköziségbe, de mikor az enyhe gyűrűk urás hatást keltő Enigma és Enya zene elhallgatott, és az addig hangulatvilágításon égő lámpák kigyulladtak, már csak ámulni tudtunk.

Nem gondoltuk volna hogy az a 800 ilyen sok, és hogy ilyen vibráló az Európa Parlament.

A szervezők, hogy megkönnyítsék a dolgunkat, a hivatalos megnyitó utáni első igazi programnak az országok egy-egy perces bemutatkozását tették meg. A prezentáció az EU hivatalos nyelvein (angol, francia, német, spanyol, olasz) tarthatták, és eközben - mintha igazi ülés lenne -  a tolmácsok mindent fordítottak nekünk arra a nyelvre, amit választottunk. A magyar küldöttséget Borsodi Petra mutatta be, egy átfogó és lelkes beszéddel. Közönség kedvencek voltak a csehek, akik országukat úgy jellemezték: "the beating heart of the European Union", de a litvánok is nagy sikert arattak egyen nemzeti pólójukkal. Különlegességnek számított a francia csapat, akik egyenruhában, kesztyűben vonultak fel, egyenesen egy párizsi elitiskolából.

A képviselők székeiben ülve minden a rendelkezésünkre állt - mintha tényleg fontos politikusok lennénk -, a szavazást is kipróbáltuk - még tét nélkül. Ebédet is az EP éttermében kaptunk, de a komoly "munka" előtt még egy kis komolytalanságba torkollott a program, a szervezők ugyanis egy interaktív "Eurogame"-et szerveztek nekünk, aminek természetesen a kapcsolatteremtés volt a célja, és a szabályok is ennek megfelelően voltak kialakítva. Tehát a 4 fős csapatokban mindenkinek különböző nemzetiségűnek kellett lennie. A keletkező nemzetközi káosz sokat lazított a résztvevők idegességén, mindenki a különböző nyelven írt kérdésekből álló kérdőívvel rohangált, és a "Hi, where are you from?" szinte már összemosódott, és egységes köszönéssé alakult. A nagyszabású kvíz után tehát megkezdődött a "komoly munka", a csoportonkénti ülések.

Külön ülésterem következett tehát, ahol az egyes csoportok tagjai megvitathatták, milyen javaslatokat terjesztenek mindenki elé, a plenáris ülésen. A csoportülésen részvevő kb. 80 fő először is elnököt és írnokot választott, majd heves vitába bonyolódtak a delegációk az egyes témákról. Volt, hogy a csoportülésen belül is szavazással kellett dönteni a később képviselt álláspontról. Persze az ilyen, kérdéses pontok ugyanazok voltak, mint amin párhuzamosan a valódi politikában is vitatkoznak, mint az EU további bővítése, világgazdasági, segélyezési, környezetvédelmi kérdések. Bő 2 óra múlva újra összeült a több mint 800 fős társaság, hogy elfogadja, vagy elutasítsa az időközben megszületett javaslatokat.

Először is az elnökök 1 percben bemutatták a kidolgozott tervet, majd az írnok 3 percben ismertette a program főbb pontjait, céljait. Ezután vitába lehetett szállni a javaslattal, amire az elnök reagálhatott. Talán meglepő, de minden - a csoport témája alapján kidolgozott - tervet elfogadott a közgyűlés. Határoztunk többek közt gazdaságpolitikai, természetvédelmi kérdésekről, és persze szó esett az EU esetleges szevrezeti átalakításáról is. A kidolgozott tervek megszavazása után a Eurogame döntője következett, 4 csapat részvételével. Ez a program jelentősen feloldotta a vita óráinak komolyságát, de természetesen a döntő kérdések is mind az EU-val kapcsolatosak voltak. A győztes fehér csapat tagjai közt sajnos nem volt magyar, ilyenkor illik azt mondani: a részvétel a fontos...

a záróbeszéd már-már himnikus magasságokba emelkedett, miközben az iskolák átvehették az Európai Unió hivatalos zászlóját. Majd elhangzott az Örömóda, és egy "Vive l'Europe!" felkiáltással tapsviharban tört ki a parlament. Nehezen felejthető ez az utolsó kép. Mindenki áll, középen a delegációk egy-egy tagjai nemzetiségüktől független zászlókat tartva (mi pl.: az olaszt)... mindenki egy helyen - mint maga az Európai Unió. Még friss élmények kavarogtak bennünk, miközben a tömeggel kifelé sodródtunk a parlamentből. Csak a szálláson döbbentünk rá, hogy nem is olyan könnyű ez a képviselő munka, mint hittük - sőt, kifejezetten fárasztó...

Másnap reggel elégedetten és kimerülten pakoltuk meg a buszt, hogy elinduljunk hazafelé. Út közben még elámultunk a svájci schaffhauseni vízesésen, és Münchent is megszálltuk egy éjszaka erejéig. Az utolsó napunk a buszozás nevében telt, egy rövid salzburgi kitérővel... így a hazaút kevésbé volt fárasztó és zsibbasztó. A határon pedig fejfájósan, de még töretlenül büszkén gördültünk át a busszal, miközben eszembe jutott, amit a mellettem ülő bolgár Pavel mondott nekem: "Oh! You're Hungarian? Hungary is the most beautiful country I've ever seen!"...