Kulcsterületek

Az Európai Tanács állandó elnöke

Az Európai Tanács állandó elnöke két és fél éves ciklusra kapja meg megbízatását. Ez de facto helyettesíti a korábbi soros elnökségi rendszert. A testület vezetője José Manuel Barroso.

Külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője egyesíti a külügyekért felelős biztosi és a közös kül- és biztonságpolitikáért felelős posztokat. A posztot jelenleg Catherine Ashton tölti be. A főképviselő jövőbeli feladata az Európai Külügyi Szolgálat, mint az Európai Unió legfőbb külügyekért felelős intézményének létrehozása. A folyamat jelenleg előkészítési stádiumban van.

Alapjogi Charta

Az Európai Unió Alapjogi Chartáját egy Konvent dolgozta ki, melynek részvevői a nemzeti kormányok és az Európai Bizottság egy-egy tagja és az Európai Parlament tagjai voltak. Hét fejezetben, 54 cikkelyen keresztül határozták meg az Európai Unió alapvető értékeit. A Chartát a 2000. december 7-én írták alá a nizzai csúcstalálkozón. Ezeket a polgári, politikai, gazdasági és szociális jogokat az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége védelmezi, mely 2007. március 1-jétől működik Bécsben. A Charta egyes fejezetei rendelkeznek a méltóságról, a szabadságokról, az egyenlőségről, a szolidaritásról, a polgárok jogairól, az igazságszolgáltatásról, valamint más általános rendelkezéseket is tartalmaz e tárgykörben. A Charta a Lisszaboni szerződés hatálybalépésével kötelező érvényűvé vált.

Jogi személyiség

Az Európai Unió pilléreit, az Európai Közösségeket, a közös kül- és biztonságpolitikát, valamint a rendőri és bírói együttműködést büntetőügyekben összevonták, vagyis a szervezet ezután egységes jogi személyiségként működik.

Európai Tanács

Az Európai Tanácsot elválasztják a Miniszterek Tanácsától, immár hivatalosan is; annak üléseit a nyilvánosság előtt kell tartani.

Szélesebb hatáskör

A Európai Parlament hatásköre kiszélesedett. A tagállamok kormányai által delegált tagokból álló Miniszterek Tanácsával közösen intézendő ügyek számát is bővült.

Kettős többség

A kettős többségi szavazás kiterjesztése új jogi területekre az Európai Tanácsban és a Miniszterek Tanácsában 2014-től.