Az Európai Bíróság

Az Európai Közösségek Bíróságát  az ESZAK-szerződés keretében hozták létre 1952-ben, székhelye Luxemburgban van. Feladata, hogy biztosítsa "a jog tiszteletben tartását" a Szerződések "értelmezése és alkalmazása során".

Ennek során az Európai Unió Bírósága:

  • felülvizsgálja az Európai Unió intézményei jogi aktusainak jogszerűségét,
  • gondoskodik arról, hogy a tagállamok teljesítsék a Szerződésekből eredő kötelezettségeiket, és
  • a nemzeti bíróságok kérelmére értelmezi az uniós jogot.

A Bíróságot tagállamonként egy bíró alkotja annak érdekében, hogy az intézmény az Európai Unió 27 nemzeti jogrendszerének mindegyikét képviselje. A hatékonyság érdekében a Bíróság ritkán ülésezik teljes létszámmal. Ítéleteit többnyire a 13 bíróból álló nagytanács vagy a 3, illetve 5 bíró alkotta tanácsok valamelyike hozza.

A Bíróság munkáját nyolc "főtanácsnok" segíti. A főtanácsnokok feladata, a Bíróság elé terjesztett ügyekben pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt nyújtsanak be.
A Bíróság bíráit és főtanácsnokait olyan személyek közül választják ki, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik rendelkeznek az országukban a legfelsőbb bírói tisztségekbe történő kinevezéshez szükséges képzettséggel és szakértelemmel. A bírákat és a főtanácsnokokat a tagállamok kormányai közös megegyezéssel, hat éves, megújítható hivatali időre nevezik ki.

Ahhoz, hogy a Bíróság megbirkózhasson az elé terjesztett esetek nagy számával, és hogy jobb jogi védelmet nyújthasson polgárainak, 1988-ben létrehozták az Elsőfokú Bíróságot. A (Bírósághoz kapcsolódó) Elsőfokú Bíróság felelős azért, hogy bizonyos keresettípusokban, különösen a magánszemélyek, vállalatok és egyes vállalkozások által elé terjesztett kérdésekben, valamint a versenyjoggal kapcsolatos ügyekben döntéseket hozzon. Ezen a bíróságon szintén egy-egy bíró van minden EU-országból.

Az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke az Európai Unió és saját köztisztviselői közötti vitákban ítélkezik. Ezt a törvényszéket hét bíró alkotja, és az Elsőfokú Bíróság mellett tevékenykedik.

A Bíróság, az Elsőfokú Bíróság és a Közszolgálati Törvényszék élén egy-egy elnök áll, akit a bírák maguk közül választanak ki hároméves, megújítható hivatali időre. A Bíróság 2003-ban Vassilios Skourist választotta elnökéül. Az Elsőfokú bíróság jelenlegi elnöke Marc Jaeger, a Közszolgálati Törvényszéké pedig 2005 óta Paul J. Mahoney.

A Bíróság a nyelvhasználatra vonatkozóan az igazságszolgáltatás területén a világon egyedülálló szabályokat alkalmaz, mivel az Unió bármely hivatalos nyelve lehet az eljárás nyelve. A Bíróságnak ugyanis teljes mértékben tiszteletben kell tartania a többnyelvűség követelményét, mivel a felekkel az eljárás nyelvén kell kommunikálnia, és biztosítania kell ítélkezési gyakorlatának valamennyi tagállamban való közzétételét.