Model European Parliament

Model European Parliament VI. Magyar Nemzeti Ülés, BUDAPEST
2008. február 28. - március 5.

A Model European Parliament (MEP) nevű nemzetközi projekt az Európai Parlamentet kívánja közelebb hozni a középiskolás korosztályhoz. A mozgalom egy holland középiskolai tanárnő kezdeményezésére indult 1994-ben, és néhány év alatt nemzetközi méretűvé szélesedett. A MEP következő magyaroszági ülése február 28. és március 5. között lesz a Budapesten.

A modell lényege, hogy középiskolás tanulók egy hétre "EP-képviselőkké" válnak, s az "igazi" Parlament munkájához hasonló módon (bizottsági munkával és plenáris ülésen elfogadott határozatokkal) közelítenek meg olyan problémákat, amelyek az Európai Unió polgárait érintik. Idén Budapesten ülésezik a MEP február 28-tól március 6-ig, ahol például olyan témákat vitatnak majd meg, mint a klímaváltozás, a tömegmédia, vagy a borreform.

Ahhoz, hogy ezt a munkát jól végezzék, meg kell ismerniük az európai integráció történetét és intézményeit, az egyes tagállamok és tagjelölt országok sajátosságait, olykor eltérő érdekeit. Ráadásul mindezt képviselni is kell, méghozzá az integrációs intézményekben megszokott szabályok és szokások szerint. A munka során a diákok teljesen önállóak, önmagukért felelnek: a tanárok a vita tartalmi részébe egyáltalán nem szólhatnak bele; az üléseket diákok vezetik, a határozatokat ők fogalmazzák stb. Azok a diákok, akik a nemzeti üléseken jól szerepelnek, bekerülhetnek az egyes országok nemzeti küldöttségébe, s immár saját országuk képviselőiként vehetnek részt az angol munkanyelvű nemzetközi üléseken.
Magyarországról tíz gimnázium összesen mintegy 110 tanulója csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez; minden iskola egy országot és annak érdekeit képviseli.

 .