Főoldal
Hírek
Vajon az időjáráson, a lángoson, a sörön, illetve a víz minőségén kívül miről beszélgethetnek egymással a strandolók? Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, a Europe Direct hálózat, illetve az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája a Csobbanj EUrópával című vidám vándorkampánnyal adott újabb ötleteket. A program célja, hogy az európai uniós állampolgárság adta utazási, továbbtanulási, munkavállalási, vagy éppen a pályázatokkal, támogatásokkal és nyugdíjakkal kapcsolatos kérdésekről nyújtson tájékoztatást a strandolóknak és felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió országszerte több helyen működő tájékoztatási központjainál év közben is vannak, akik érdemi választ adhatnak kérdéseikre.
Ahol emberek gyűlnek össze egy bőrlabda körül, ott általában futballmeccs kezdődik. Ha pedig a cselezésé, a gólpasszé és a sípszóé a főszerep, akkor az izgalom és a jókedv garantált. Nem volt ez másként június hatodikán, az első valóban nyári napon a budapesti Vasas sportpályán sem, ahol először rendezték meg az Európai Parlament Labdarúgó Kupáját.
Az Európai Parlament Újságíró Díjának magyarországi továbbjutói versenyeznek majd a többi EU tagállam pályázóival a kategóriánként ötezer eurós díj elnyeréséért. A nemzeti zsűri döntése alapján idén nyomtatott sajtó kategóriában Pócs Balázs, a Népszabadság újságírója "Oldalba böki az EU a tanárokat" c. cikkével jutott tovább az európai fordulóba. Televíziós kategóriában Németh Zsolt, az MTV Pécsi Regionális Szerkesztőségének vezetője "Eufória" c. műsorfolyamának első epizódjával, rádiós kategóriában Nagy Tamás az InfoRádióban elhangzott "Plenáris" c. anyagával szerepel majd a 27 tagállam nemzeti pályázói között.
Mondják meg, mire jó nekünk, magyaroknak az Európai Unió? - tette fel a kérdést Solymár István nyugdíjas uránbányász az Európa Nap Utcafesztivál pécsi helyszínén. Hasonló kérdésekből és válaszokból bőven jutott az előző budapesti napra is, hiszen a május 9-i hétvégén közel harminc ezren ünnepelték a Schumann-nyilatkozat aláírásának hatvanadik évfordulóját Budapesten és Pécsett az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által szervezett rendezvényeken.
Sajtóközlemények
Plenary session - Strasbourg
EU authorities are to get tough new powers to settle disputes among national financial supervisors and to ban risky financial products and activities, in a revamp of EU financial supervision plans agreed on Thursday. If national supervisors fail to act, then the authorities may also impose decisions directly on financial institutions, such as banks, so as to remedy breaches of EU law.
.
Fókusz
Az Európai Parlament az idei évben is meghirdeti fizetett gyakornoki programját fogyatékkal élők számára, a 2011. március 1-től 2011. július 31-ig terjedő időszakra, azzal a céllal, hogy megkönnyítse munkahelyi integrációjukat.
Az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája lehetőséget biztosít az audiovizuális, online és írott sajtó képviselői számára az Európai Parlament plenáris ülésein való részvételre.
2010. július 19.
Az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatóságának
2011-es évre vonatkozó pályázati felhívásai
Az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatósága három kategóriában - televízió, rádió és internet - írta ki a 2011-es évre vonatkozó pályázati felhívásait.
Új EP: nagyobb hatáskör, több felelősség
Az Európai Unió országaiban 2009. június 4. és 7. között választották meg az Európai Parlament új tagjait a következő öt évre. Magyarország 22 képviselőt küldhet a Brüsszelben és Strasbourgban ülésező testületbe. Választási híreink.

















